A Magyar Cukor Zrt. a világ első olyan cukorgyára lesz, amely külső energiaigény nélkül üzemel – tudtuk meg október 10-én a cég kaposvári telephelyén tartott sajtótájékoztatóval egybekötött nyitórendezvényen. A harmadik biofermentor építéséről Hájos László, a Biogáz Fejlesztő Kft. ügyvezetője tartott előadást, amelyből kiderült: a cukorgyár versenyképességét csak így tudják megőrizni. A fejlesztés uniós támogatásból, az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg, az 1,1 milliárdos beruházás felét, 540 millió forintot nyertek el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán.
Hájos László, a Magyar Cukor (MC) Zrt. vezérigazgató-helyettese, a Biogáz Fejlesztő Kft. ügyvezetője a projekt ünnepélyes nyitórendezvényén elmondta: az elmúlt években szerzett tapasztalatok alapján megépülő 16 ezer köbméteres erjesztő tartályban naponta 75 ezer köbméter biogázt termelnek majd. A meglévő két – egyenként 13 ezer köbméteres – fermentorral együtt a 2012-es kampányban ezzel már energiaigényük kétharmadát ki tudják váltani saját elállítású gázzal, jelentősen csökkentve ezzel az energiafelhasználás költségeit.
Az ország egyetlen cukorgyárában megkezdett fejlesztés folytatásaként induló beruházás eredményeként nemcsak a kampányidőszakban állítanak majd elő biogázt a cukorrépa-feldolgozása során keletkezett melléktermékből, hanem egyéb alapanyagokból – például melaszból és korpából – az év további részében is.
A keletkező gázmennyiség a kampányidőszakban csaknem teljes egészében kiváltja a cukorgyár tulajdonában lévő erőmű alternatív tüzelésű kazánjainak földgázfelhasználását, az azon kívül megtermelt 6,6 millió köbméter biogázt a cukorgyár melaszszárító-állomása és központi fűtési rendszere, valamint a kaposvári városi fürdő használja fel. A szeptember elején indult kampány során a tervek szerint egymillió tonna cukorrépát dolgoznak fel Kaposváron. A gyártás során évente keletkező több mint 200 ezer tonna, melléktermékként keletkező répaszeletet biogáz előállításához használják fel.
A kaposvári üzem szakemberei az átalakuló állattartási szokások és az egyre drágább energiaárak hatására négy éve kezdtek az egyedülálló vállalkozásba, amelynek célja, hogy a kampányidőszak alatt felgyülemlett répaszeletek újrahasznosításával a cukorgyártást középtávon – 3-6 éven belül – külső energiaforrások bevonása nélkül, a mezőgazdasági és feldolgozási melléktermékekre építve energetikailag önellátóvá tegyék.
|